IDŐNKÉNT RÁDSZAKAD,
MÁSKOR PEDIG VÁGYOD.
HOL FÖLDHÖZ TAPASZTJA,
HOL SZÁRNYRA KELTI ÁLMOD.
BÁRÁNYFELHŐ GYANÁNT
PUHÁN KÖRÜLÖLEL,
VAGY AZ ELNÉMULÁS
KERESZTJÉHEZ SZÖGEL.
MAJD LEEMEL ONNAN,
KÉT KEZEDNÉL FOGVA
VEZET KI MAGÁBÓL,
NE LÉGY TOVÁBB FOGLYA.
A BENNE MEGFOGANT,
S ÍGY SARJADÓ SZAVAK
EGYMÁST KERESGÉLVE,
ÉRTED KIÁLTANAK.
Csilla, valahogyan végig egy másik szó járt az eszemben, miközben olvastam a versed: a magány. Vajon feltétlenül együtt kell-e járjon ez a két fogalom, vagy csak én asszociálok a csendre így? Nem tudom, de egy biztos, megragadsz egy pillanatnyi érzést és egy univerzális érzéssé tudod fabrikálni néhány sorban azáltal, hogy a legmélyére ásol. Minden egyes szónak szerepe van, súlya és helye és mégis minden szó önállóan is képes megállni a lábán, ha kiemelem. Ügyes vagy, Barátném! Büszke vagyok Rád.
VálaszTörlésÉrted kiáltanak a szavak a csendből... Csilla, ez nagyon tetszik!
VálaszTörlésÁgi, magány vagy egyedüllét?
A Csilla csendje nekem inkább jóindulatú, néha "rádszakad", meg "szögel", de azért végül mégis melletted áll.
Egyre nagyobb örömömet lelem a versírásban, Lányok. Ám a dolog attól lesz még kerekebb, hogy megosztjátok velem a gondolataitokat róla, hogy elolvashaton milyen érzéseket kelt Bennetek. Higgyétek el, ez nagyon fontos nekem. Köszönöm!
VálaszTörlésEz a csend, amiről írtam fakadhat magányból, de egyedüllétből is. Lehet jótékony vagy fájdalmas. Az a kérdés, - és ez már rajtunk múlik- hogy utána jobb lesz-e, hogy meghalljuk-e a kiáltást, hogy születik-e belőle valami? Például egy vers.