A HÁTULSÓ SORBAN
SZÍVDOBOGVA VÁROM,
HOGY TÁNCRA PERDÜLJÖN
AZ ISKOLAI BÁLON.
ÁTJÁRJA A RITMUS,
ÚGY MOZDUL A LÁBA,
MINTHA EZER ÉVE
MINTHA EZER ÉVE
CSAKIS ERRE VÁRNA.
NYÚJTÓZIK A TESTE,
MEGCSILLAN A SZEME.
A MUZSIKA ÁRAD,
Ő EGGYÉOLVAD VELE.
ÖNFELEDTEN ROPJA
MINDEN PORCIKÁJA,
RAKONCÁTLAN HAJA
HULLÁMZIK UTÁNA.
A VÉGÉN MEGHAJOL,
BOLDOGAN RÁMTEKINT.
EGY PILLANTÁS ALATT
KISLÁNYOM LESZ MEGINT.
HOMÁLYOS A SZEMEM,
MÉGIS LÁTOM ŐT.
A LÁNYKÁBÓL ELŐBÚJT,
ÉDES KICSI NŐT.
Addig élvezd, Büszke-Boldog Anyuka, Noncsi táncát, amíg ott ülhetsz a sorban, ha hátul is. Nagyon kedves kis vers lett a táncból, Csilla, együtt táncolnak a szavak is párosan, könnyedén. S ahogyan a tekinteted követi a lányod mozdulatait, úgy röpül az idő közben egy pillanat alatt és a tánc végére nővé cseperedik az a pici lány. S valóban, így röpül! Köszönjük!
VálaszTörlésA mozgás, a fények, a zene játéka (sőt a hullámzó hajnál nekem még a tenger is beúszott a képbe) mind benne van ebben a versben, Csilla, na és persze az anyai rajongás.
VálaszTörlésJó érzés az, Lányok, hogy az idő múlását nemcsak arculcsapásként élhetjük meg, hanem a gyerekeink növekedésével simogatásként is. A tánc nézése közben végig a könnyeimmel küszködtem, de azt hiszem már régen bőgtem ilyen jóízűen.
VálaszTörlésÖrülök, hogy a verssel az élményt megoszthattam Veletek is, és nagyon köszönöm a kedves szavakat!