HALK-PUHA HANGOK,
KÖDLŐ FÉNYEK
NEM AZ ÉGIG,
BOKÁMIG ÉRNEK.
SUTTOGÁSOK,
ÉDES ÁLMOK,
ÉDES ÁLMOK,
MIÉRT BÚCSÚZTOK,
HOVÁ SZÁLLTOK?
KÓCOS KICSIT
MÉG A LELKEM,
TÉTOVA LÉPTEM
ÚGY VISZ ENGEM,
MINTHA MÁSIK
TÁJON JÁRNÉK,
S NEM A MÁBAN
BOTORKÁLNÉK.
MÁKONY ILLAN,
PILLÁM REBBEN,
MEGVAGYOK,
BÁR
EL SEM VESZTEM.
MÁKONY ILLAN,
PILLÁM REBBEN,
MEGVAGYOK,
BÁR
EL SEM VESZTEM.
Drága Barátném! Nem tudom pontosan hányszor olvastam el a versikéd, de úgy ringat, úgy csillan, olyan üdítő, mintha nem is szavakból állna, hanem színes gondolatszemekből szőttél volna kis karkötőt. De jó lenne, minden reggel magunkra kellene ölteni ezt a reményteli, bohókás szósort, hogy könnyebben induljon a nap! Köszönöm!
VálaszTörlésÉn köszönöm, Ági! Annyira jól esett a reggeli kótyagosságomról verset fabrikálni és az az igazság, hogy gyakolatilag kidanolódott belőlem. Az első sorok kerestek maguknak egy dallamocskát és a többiek már erre masíroztak elő. Örülök, hogy Téged is megtaláltak! Puszillak!
VálaszTörlésÁgitól lopva a metaforát: tényleg olyan, mintha guruló, pattogó gyöngyszemeket terelgetnél össze gyöngysorrá, Csilla. Könnyed, játékos - élvezet volt olvasni. Mint mindig.
VálaszTörlésKöszönöm, Magdi, Neked is a dícséretet!
VálaszTörlés