2009. március 28., szombat

Csigaház



LAKOM ÉS ELHAGYOM,
BÖRTÖN Ő ÉS BÖLCSŐ.
FÉLEK, HOGY ELTÖRIK.
FÉLEK, HOGY HOZZÁMNŐ.

2 megjegyzés:

  1. Csak reménykedem, Csilla, hogy egy kicsit nekem is részem volt ennek a versnek a megihletésében, de ha nem, akkor is a magaménak érzem, mert az utolsó bejegyzésem éppen erről szeretett volna szólni. Csak én sütöttem, Te pedig csigaháznak álmodtad meg az otthont. Az utolsó két sora úgy tökéletes, ahogy van. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy így érzed, Ági! Annyira kíváncsi voltam, hogy meg fog-e érinteni. Napok óta duruzsolt a téma bennem, úgyhogy a firkákban piszkozatban már el is kezdtem szőni egy kicsit személytelenebb és prózai verzióban. Aztán elolvastam a bejegyzésedet és mára világossá vált, hogy így tudom jobban megragadni, hogy versben kell megszületnie. Én tartozom köszönettel!

    VálaszTörlés